Hogy ki is a Vidám Oroszlán?
parallax background

Izsó Veronika, egy 2004-ben született mozgáskorlátozott lány, aki 6 hónapos terhesség után jött a világra, és születésekor csak 940 gramm és 37 centiméter volt. Születését követően agyvérzést szenvedett, mely roncsolta idegrendszere egy részét. Agyvíz túltermelődés miatt fejébe már 3 hónaposan egy műtéttel shunt (szelep) került beültetésre, mely a felesleges agyvizet egy csövön keresztül a hasüregbe juttatja. Későbbiekben Autizmus spektrum zavart diagnosztizáltak nála.


És hogy miért jött létre az alapítvány?



Verának továbbra is sok fizikai és mentális fejlesztésre, erősítésre van szüksége, életkörnyezetét akadály mentesíteni kell, segédeszközökre van szükség, melyek többségét a családnak kell fizetnie, és ezek meghaladják a család anyagi lehetőségeit. A Célokról részletesen ITT olvashat.




Hogy miért is van erre szükség?



Veronika születése óta mozgásában korlátozott, önálló állásra, járásra nem képes.

,

Szerencsére 2013 januárjában hatalmas összefogás eredményeképpen Veronika átesett egy igen komoly gerincben végrehajtott idegsebészeti beavatkozáson – SDR operáción – mely révén hatalmasat lépett előre a fejlődés útján, így sokkal jobb állapotban van, mint a műtétet megelőzően. Állapotának fenntartásához és javításához továbbra is segítségre, fejlesztésekre van szüksége, hogy minél teljesebb életet tudjon élni.

Izmai feszesek voltak, és nehezen kimozgathatóak, az SDR műtétig három segédeszköz (boka- és csípőrögzítő, valamint járókeret) együttes használata volt szükséges a járáshoz. Izmai merevsége miatt járás közben nem tudott teljesen felegyenesedni. E miatt csontozata és ízületei is folyamatosan károsodtak, nem beszélve a fájdalmairól.

Hogy állapotát fenn lehessen tartani rengeteg terápiára és fejlesztésre volt szüksége. Bár az SDR műtéttel tényleg hatalmasat fejlődött, sokkal jobban boldogul, és halad az önállóság felé, de mozgáskorlátozottsága nem szűnt meg. Élete sokkal könnyebb lett. Jelenleg egy hátsó járókerettel közlekedik. Az SDR műtéttel a cél, hogy a megfelelő rehabilitációt követve a járókeretet botra cserélhessük, hiszen ez hatalmas lépés lenne az önállóság felé. Sokkal könnyebb lenne a közlekedés, helyzetváltoztatás és a napi rutinfeladatok elvégzése.

2014-ben még várt rá egy ortopédiai korrekciós bokaműtét, aminek köszönhetően mára bokarögzítőjét elhagyhatta.

Ahogy Vera elmondta, az SDR műtét óta sok dologban érez javulást, könnyebbséget, a terápiák és a gyógytornák is könnyebben mennek, de sokszor kívánja, hogy ezek helyett bárcsak Ő is úgy tudna játszani és pihenni, mint más gyerek.

Mozgáskorlátozottsága mellett mindennapjait néha autizmusa nehezíti, melyet szintén fejlesztésekkel lehet könnyíteni.

És miért kell a segítség?

Verának továbbra is sok – minimum napi 1-1,5 óra intenzív – erősítésre van szüksége, melyek többségét a családnak kell fizetnie, és ezek meghaladják a család anyagi lehetőségeit. Az éves tervezett terápiák és kezelések összköltsége több millió Forint. A Célokról részletesen ITT olvashat.


parallax background

És hogyan lehet segíteni?

Elsősorban anyagi támogatással, hogy a célokat minél könnyebben elérhesse a család.

A pénzbeli támogatás mellett más segítséget is szívesen fogadunk, például hirdetési felület, gyűjtő urnák kihelyezhetősége, kupakgyűjtés, rendezvényeken, termékeken való megjelenés. Bármi egyéb ötletre és javaslatra nyitottak vagyunk.

Az Alapítvány bankszámla adatai itt találhatóak.
parallax background

Kérjük, juttassa el létezésünket minél több ismerősnek, hogy a sok-sok segítséggel céljainkat a lehető leghamarabb elérhessük, hogy Vera minél teljesebb életet élhessen!

Kérjük, engedélyezzék, hogy amennyiben támogatnak minket, megjeleníthessük Önöket, cégüket a weboldalon a Támogatók menüpontunk alatt. Ha ezt nem kívánják, kérjük azt is jelezzék!

“Vidám Oroszlán – Izsó Veronikáért” Alapítvány
H-1183 Budapest, Szent Lőrinc sétány 6 B21
Adószám: 18295029-1-43
e-mail: info@happylion.hu
Édesanya: Kránitz Anita telefonja: +36 20 5678 032
Édesapa: Izsó László telefonja: +36 20 53 555 53